Szívesen beszélsz a gyerekedről, a tanítványodról, a kutyádról, mert megláttad benne a különlegességet és szeretnéd, hogy mások is észrevegyék. A különlegességet, amit ő ad hozzá a világhoz. Amit csak ő tud. Önmagát. Megláttad benne, segíted az útján és örülsz, neki, vele. Amikor így teszel, megosztod másokkal az örömöd. Ez nem rólad szól. Nem dicsekszel, nem magadat emeled ki, aki felismert valamit és segített felszínre hozni. Nem az elismeréshiányodat akarod ezzel pótolni. Nem büszke vagy rá, mert az téged fényez. Nem is álszerény vagy, pontosan tudod, mit adtál te ehhez hozzá. Azt szeretnéd, hogy őt ismerjék meg minél többen. Hogy kapjanak abból, amit ő tud adni. Nem vársz elismerést. Se tőle, se a világtól. A te elismerésed a lehetőség, hogy ebben részt vehettél. Amikor így tudsz érezni, akkor létezel igazán.