ÍRÁSAIM

 

 

Rend a párkapcsolatban

 

Ahhoz, hogy házasságot kössünk, el kell hagyni a származási családot, a régi csoportot. Az új család már nem előre adott, közösen kell kialakítani. Olyan emberek találnak egymásra, akiknek a családi befolyásai összeillenek. Az összefonódások és az átvett érzések meghatározzák a párválasztást.

Tisztelni kell a párunk eredeti családját, és igent kell mondanunk párunk múltjára is. A felek magukkal hozzák az örökséget, de mégsem egyszerűen a régi folytatása lesz ez a kapcsolat. A szerelmi kapcsolat nem olyasmi, amit csinálni lehet. Egyszerűen csak jön, és nem tehetünk egyebet, minthogy átadjuk magunkat neki. Nem a mi akaratunk terméke. Különben a szerelem nem volna nagyobb nálunk, és nem volna képes olyasmit adni, ami önmagunkon túlmutat. Nem mi döntünk arról, hogy valakibe beleszeretünk-e. Csak arról dönthetünk, hogy nem zárkózunk el, hogy nem utasítjuk el, amit a szívünk súg. A hívószó a közös jövő. Megérzik, hogy egymásnak rendeltettek. A két embernek képesnek kell lennie saját igényei érzékelésére és megfogalmazására. Az egyéni vágy és akarat nem lehet korlátlan a másik félre való tekintettel. Meg kell találniuk, ami közös és egyesítő lehet. Képesnek kell lenniük ugyanúgy elfogadni a másikat, mint önmagukat, és ugyanúgy elfogadni önmagukat, mint a másikat. A férfi és a nő valójában a szeretetnek adja oda magát, annak a szeretetnek, amely kettejüket összehozta. Ez a szeretet vak. Egyszerűen csak megbízunk benne, mert soha nem tudhatjuk, hová visz bennünket. Az új család is kötelék, de szabadon választott kapcsolat két egyenlő fél között, a szabadság mégis korlátozott. Nem a partnert jelenti, hanem a szeretetet, amely a feleket összeköti. De magától jön és magától el is múlhat. Amikor átadjuk magunkat neki, lemondtunk választási szabadságunkról, de kapcsolatba kerülünk valami nagyobbal, ami belső tartalmat ad.

Az a felelős a biztonságért, aki az első helyen áll. Az európai kultúrában a férfi. A nő követi a férfit, a férfi szolgálja a nőiséget. A partner elsőbbséget élvez a közös gyerekkel szemben a házasságban. Az az óriási erő, amit korábban 10 gyerek felnevelése igényelt, szabaddá vált – a férfinál a tápláló, a nőnél a szülő nő szerepében. A túl nagy függőség nem az érett kötődés jele. Ez szülő-gyerek kapcsolat. Nem egy érett kapcsolatnak megfelelő, ha az egyik fél felelősnek érzi magát a másikért, és le akarja venni azt a terhet a válláról, amit a származási családjából hozott.

A házasságok sokszor tudattalan rejtett dinamikáknak és sorskötéseknek köszönhetően mennek szét, nem pedig azért, mert a két fél bármelyike is hibás lenne. Látni kell, hogy fájdalmat okoztak a másiknak, és fontos, hogy mindketten elvállalják a felelősség rájuk eső részét. A kötődés nem szűnik meg a válással. A válásnál meghal valami: a közös élet álma. Utána a saját gyerek iránti szeretet élvez elsőbbséget az új partner iránti szeretettel szemben. A közös gyerekeket jó közösen nevelni, de ha ez nem megy, az a szülő nevelje, aki benne a korábbi partnert is tiszteli.

Az a partner, aki nem akar gyereket, vagy nem tud nemzeni vagy foganni, nincs joga megtartani a másikat, szeretettel el kell engednie. A másik csak akkor maradjon vele, ha szeretetből teszi, és nem érzi áldozatnak. Azzal magát a másik fölé helyezi. 
Minden megtagadottat képvisel valaki a családban. Ha a korábbi társakat leértékelik, megtagadják, vagy titokban tartják, akkor őt is képviseli valaki a családban, általában az egyik gyerek. A szülő korábbi partnere az ún. helycsináló, a gyerek csak úgy születhet meg, hogy ő távozott. Ha a gyerek azonosul vele, mert nincs elismerve a korábbi társ, így ő nem érzi magát gyereknek, hanem riválisa lesz a szülőjének. A szülő szövetségest akar csinálni a gyerekből.

Minden közös gyerek a családi rendszerbe tartozik, a meghalt gyerek is. A magzatelhajtás is következményekkel jár. A pár nem kész vállalni a tettei következményét. Ez azt is jelenti, hogy nem vállalják a másik gyerekét. A nő tűnik áldozatnak, ezzel gúnyt űznek a valódi áldozatból. Fel kell vállalni a bűnt, látni, szeretni és elfogadni a gyereket. A gyerek élni szeretett volna. Hellinger szerint őt nem kell a testvérek között felállítani, mert ez a szülők dolga, és általában nem érinti a többi gyereket. Peter Orban is azt mondja, hogy az elvetetett magzat nem testvére a többi gyereknek, ő teljesen a szülők lelkéhez tartozik. Az élő testvér lelkében csak akkor hagy nyomot, ha ezzel az eseménnyel összefüggésben felmerül benne a szülei kirekesztése. Akkor viszont nagyon erős befolyást gyakorol a lelke energia-háztartására. A kirekesztett gyerekkel együtt megtagadják a partnerük egy részét is, a testvérekkel pedig a szülők egy részét. Fiútestvérrel az apáét, lánytestvérrel az anyáét. Én a családállításokon viszont azt tapasztaltam sok esetben, hogy a testvérek érzik a meg nem született testvér energiáját, tudják, hol a helye rendszerben, hányadik gyerekként született volna meg. Mivel meg van tagadva, az egyik gyerek azonosul vele, átveszi a sorsát. Ahogy megadják neki az őt megillető helyet a rendszerben, helyreáll a Rend.

Szeretettel: Mercz Andi

Címkék:

HÍRLEVÉL

Iratkozz fel a hírlevelemre, ha érdekel az önismeret és szeretnél értesülni az írásaimról és a programokról. 

 Ma Kincsei | Mercz Andrea © 2021 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.