ÍRÁSAIM

 

 

Gondoskodj, adakozz jól!

 

Vannak olyan élőlények, akik helyzetüknél fogva ki vannak szolgáltatva. Rászorulnak mások segítségére, gondoskodására. Az életben maradásuk függ tőle sok esetben. Ilyenek a gyerekek, az állatok, a tanítványok, az idős, beteg emberek, bármilyen korú beteg ember, testileg vagy lelkileg sérült. Ilyenek a segítő foglalkozású embereket felkeresők nagy része is.

Ha te most éppen a gondoskodók csapatába tartozol, tudd, hogy nagy a felelősséged. Mert valahova mindig tartozunk. Vagy mi gondoskodunk vagy rólunk gondoskodnak. Amilyen szép és nemes ez a tevékenység, akkora felelősséggel is jár. Tudd, hogy a másik számít rád. Szüksége van rád. Nélküled elveszne. Nem kell feladnod magad, nem kell megmentened őt. Egyáltalán nem erről van szó. Nem kell erődön felül tenned semmit. Igen, nagy a felelősséged, de azért nem kell túlmisztifikálni ezt. Csak annyit és olyat tegyél, amit szívedből teszel. Semmi többet és semmi mást. Ennyire egyszerű. És akkor könnyű és élvezetes lesz. Mindegyik félnek. Ne ringasd magad illúzióban, tudd, hogy milyen nehézségekkel, kihívásokkal jár. Legyél ezzel tisztában. Na most akkor könnyű vagy nehéz. Össze-vissza beszélek? Nem, egyértelmű ez, csak figyelj. Vannak nehézségei, ez tény, ne tegyünk úgy, mintha nem lennének. És ha ezekkel számolsz, könnyű lesz és élvezetes.

Azt ugye tudod, hogy csak akkor tudsz jól gondoskodni valakiről, ha te is hagyod, hogy rólad gondoskodjanak, amikor neked van rá szükséged. Olyan sokan nem engedjük ezt meg. Majd mi magunk gondoskodunk magunkról, nekünk nem kell segítség, törődés, majd mi tudjuk egyedül is, és különben is, nem akarjuk másra tolni azt, ami a mi dolgunk szerintünk. Ugye látod, hogy ez mennyire sántít. Ez nem szívből jön. Ez az egó játéka. Amikor megkeményítjük magunkat, és azt hisszük, mindent ki kell bírnunk, mindent magunknak kell megoldanunk. Biztosan volt így a történelem során, vagy csak akkor is így hitték, és az belénk ivódott. Így kell ennek lennie most is? Lehet, hogy éppen azzal tanuljuk meg megengedni a magunkról gondoskodást, hogy valaki másról kell gondoskodnunk.

Sokan kötelességből törődnek másokkal. Mert a társadalom elvárja, hogy a gyereknek, az idős szülőknek, a háziállatnak a gondját viseljük. Ha már egyszer van. És legyen, mert mindenkinek van, mi se maradjunk ki. Jó, legyen, és akkor viseljük is gondját. Ne azért, mert megszólnak, ha nem. Hogyan? Ahogy nekünk jó? Ahogy nekünk kényelmes? És akkor nem látjuk meg őt. Hogy neki mi lenne a jó. Megint nem arról van szó, hogy adjuk fel magunkat miatta. Egyrészt ne vegyük el tőle a méltóságát. Minden kiszolgáltatott lény képes megtenni valamit, azt hagyjuk meg neki, és abban segítsük, hogy minél többet meg tudjon tenni, ne helyette cselekedjünk. És annyian beleszólnak abba, hogy milyennek kellene lennie a gyerekünknek, az állatunknak, az idős szülőnknek, hogy milyen kapcsolatban kellene lennünk velük. Biztos, hogy kell rájuk hallgatni? Biztos, hogy engedni kell, hogy befolyásoljanak? Sokszor azért nem akarjuk meglátni, milyen a másik, mi lenne neki jó, mert félünk, hogy szégyenben maradunk, ha nem olyan, amilyet mások elvárnak. Sokszor ezért vesszük el a gyerekünk örömét. De még a kutyánkét is, akinek a másik kutyatulajdonosként ennyi idősen ezt meg ezt már tudnia kellene, mert az övé már tudja. Olyan sokszor nem állunk ki a hozzánk tartozók mellett, behódolunk a közakaratnak, és beáldozzuk ezzel azokat, akikért felelősséggel tartozunk. Beáldozzuk és ezzel eláruljuk és magukra hagyjuk.

Ha azért segítünk másoknak, hogy majd nekünk is segítsenek, és éppen ők, akiknek mi most segítünk, hát… Az Univerzumban rend van. Kiegyenlítődés. Úgyis azt kapjuk, amit adunk. Ebben bízhatunk.

Sokan erejükön felül vállalnak állatok mentését, hajléktalanok mentését. Az életüket áldozzák erre. A feladatok pedig nem fogynak, hanem éppen megsokszorozódnak. Mintha a tevékenységük nem hozná meg az eredményt. Biztos, hogy ők önzetlenül segítenek? És nem azért, hogy maguk dicsfényben tűnjenek fel? Az is lehet, hogy levezekelnek ezzel valamit, ezéletbeli vagy előző életbeli cselekedetet. Ebből a körből is ki lehet lépni, belátással, nem muszáj élete végéig ezt folytatni.

Nekem is, sok embertársammal együtt összeszorul a szívem kidobott állatok láttán, bántalmazott, elhanyagolt gyerekek láttán, súlyos, gyógyíthatatlannak nyilvánított gyerekek láttán. Ilyenkor feléled bennünk a segítés vágya. Tényleg azzal segítünk, ha az összes kidobott állatot befogadjuk, az összes beteg gyereknek pénzt utalunk a kezelésére? Ez szélmalomharc, mivel nem tudjuk megtenni. Valahogy úgy tűnik tényleg, hogy nem elfogynak, pedig mi segítünk, sokan segítünk, de nincsenek elegen a segítők, mert mindig lesz újabb kidobott állat nejlonzacskóban az út szélén és egy újabb súlyos beteg kisgyerek. Hát mi történik ma a világban, miért ér bennünket ennyi megpróbáltatás, hát soha nem tudunk ebből kilábalni, kérdezhetjük. És lehetünk keserűek is, ha nem értjük, mit jelent ez.

Mit tudunk akkor tenni? Mi magunk felelősségteljesen döntünk és élünk. Akkor vállalok gyereket és állatot, ha tudom, hogy tudok róla jól gondoskodni, vagy ha nem, akkor képes vagyok megtanulni azt. Bele kell számítani, hogy ezek hosszútávú vállalások, sok évre, sőt egy életre szólnak. Amikor látom egy megkínzott állat fotóját a facebookon, rögtön Mandula jut eszembe, hálát adok azért, hogy ő van nekem, és mindig megfogadom és úgy is cselekszem, hogy ő soha ne kerüljön ilyen helyzetbe. A kidobott, megkínzott állatért pedig teszek a rendelkezésemre álló lehetőségekkel. Nem mindig a pénzadomány segít. Én tisztítok svt-vel, minden résztvevőt, én ehhez értek, ez az én hozzájárulásom. És egy szívből jövő ima is csodákat tud tenni. Abban tudok ezzel hozzájárulni, hogy gondoskodáshoz jut, akit tisztítok vagy akiért elmondom az imát. Csak azt kívánom, hogy legyen úgy, ahogy mindenkinek a legjobb. Mindenki meg tudja találni, hogy mi az, amit ő adományként önzetlenül oda tud adni a világnak. Azért hogy a világ jobb legyen.

Gondoskodni, másokkal és önmagunkkal törődni önzetlenül elköteleződve (kötelesség? J) lehet jól. Ideje megtanulnunk ennek a hogyanját. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy valódi béke és megelégedés legyen bennünk.

Szeretettel: Mercz Andi

Címkék:

HÍRLEVÉL

Iratkozz fel a hírlevelemre, ha érdekel az önismeret és szeretnél értesülni az írásaimról és a programokról. 

 Ma Kincsei | Mercz Andrea © 2021 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.