ÍRÁSAIM

 

 

Hogyan történik az állítás?

 

A családállítás általában csoportos formában történik. A kliens két-három mondatban elmondja témáját, megfogalmazza a szándékát, majd a csoportból ő (vagy a vezető) a családtagok helyett megszemélyesítőket választ. A vezető megkéri az állíttatót, hogy kezeit a képviselők vállára téve helyezze el őket úgy térben, ahogy ott, az adott pillanatban érzi. Ezután magától elindul a személyek mozgása, ráéreznek az egyén és a hozzátartozó sorsok, események energiájára, kötődéseire. Az állítás vezetője menet közben a csoportból kiválasztja a szükséges szereplőket. Vannak olyan állítások, ahol a csoportból egy-egy tag magától belép a mezőbe, mintegy behívja őt a mező.

 

A mozgásban előbb-utóbb megjelenítődik a sérült pont, a kitagadott, elfelejtett, megítélt családtag. Ezt követi a tudattalan szeretetből fakadó terhes kötődések feloldása és tudatos szeretetté alakítása. Az egyén a felvállalt sorsot nagy tisztelettel visszaadja annak, akihez az tartozik, ezáltal a gondolkodásmódja ítéletmentessé válik, és elkezdheti a saját felnőtt életét a terhek és a régi családi minták letételével.

Egyéni állítást is lehet végezni. Abban az esetben szokták ezt tenni, amikor az állíttató úgy érzi, nincs még készen arra, hogy több ember előtt megnyíljon és feltárja a problémáját. Az állítást papírlapokkal vagy bábukkal végzik el. A hatékonyságát nincs jogom megkérdőjelezni, hiszen lehet, hogy éppen ez tudja túllendíteni a klienst, az vitathatatlan azonban, hogy a csoportos állításban a csoport energiája sokat hozzá tud tenni.

A klasszikus családállításnál a terapeuta valamivel többet beszél. Megkérdezi a képviselőket, hogyan érzik magukat a helyükön, s a kapott válaszok alapján módosításokat végez – megváltoztatja némelyikük helyzetét vagy helyét, illetve újabb személyeket állít be – egészen addig, amíg a mezőben nyugalom áll be, a kliens tekintetén megjelenik a felismerés.
A lélek mozgását követő családállításnál a képviselők külső irányítás nélkül is addig módosítgatják a helyzetüket, illetve a helyüket, amíg a felállásban jól nem érzik magukat, ezért szinte nincs is szükség a külső irányításra. Elég, ha a terapeuta és a kliens összhangba kerül ezekkel a mozgásokkal és hagyja magát vezetni általuk. A megfelelő pillanatban mindig megszületnek a kimondható szavak, mondatok.
A szellem mozgását követő családállítás a lélek mozgását követőtől annyival több, hogy nagyobb mélységeket, nagyobb sorsközösségeket, archetípusokat enged feltárulkozni. Pl. a család egy nehézsorsú nőtagján keresztül kapcsolódik a nők sorsközösségéhez, a női minőséghez. Ugyanez egy férfin keresztül a férfi sorsközösséghez, a férfi minőséghez.

Az állításban szerepel az állíttató, a képviselők, azaz segítők és az állítás vezetője. Ez a módszer segítséget ad abban, hogy rá tudjon tekinteni a saját valóságára. A tudás nem bennünk van, hanem körülöttünk. Olyanban veszünk részt, ami meghaladja a személyes tapasztalatainkat és információinkat. Se a terapeutának, se a kliensnek nincs felelőssége az eredményért. Átadják magukat a bennünket körülfogó valóságnak. Lemondanak arról, hogy az élet, a halál, a sors, a betegség, a gyógyulás mind a kezünkben van. Akkor kerülünk összhangba saját magunkkal, ha igent mondunk a sorsunkra. „Az akarj lenni, aki vagy.”

Bármi is jön ki az állításból, azt nem szabad enyhíteni a kliens kímélése érdekében. A terapeutának le kell mondania arról a szándékról, hogy személyes értelemben segítsen. Itt nincs konkrét tanácsadás. A terapeuta a szeretetnélküliség állapotába kell, hogy helyezkedjen. Tele van szeretettel és együttérzéssel. A szeretet a kliens lelkének szól. A terapeuta nyitott szívvel viszonyul hozzá, látja, elfogadja őt, de kemény és részvét nélküli a személyes síkon.

A terapeutának is le kell mondania a saját tudásáról és akaratáról. Neki is át kell adnia a vezetést a lelkének. Az erő magából a valóságból származik, nem pedig a terapeuta tudásából. Ő megnézi és megvárja, hogy mi fog felbukkanni. Függetlenítenie kell magát a szándékától. Hellinger a megoldás központúságot hangsúlyozza. Sokszor csak jelentéktelennek látszó mozdulatok megtétele szükséges, pl. meghajlás vagy letérdelés a szülő előtt. Nincs élet- és szenvedéstörténet, nincs elemzés, csak egy gesztus. Készen kell állnia erre a kliensnek, az ő lelkében kell megszületnie ennek. A lökés nem mindig segít, sőt inkább hátráltat. Abban segítenek a képviselők, hogy úgy tudjanak ránézni a kliensek a saját (családi) valóságukra, ahogy az van, és a sajátjukként fogadják el azt, amit az élet adott a számukra. Az ember elég erős a sorsához, meghagyjuk neki, hogy felvállalja a saját eredetét, családját, a tetteit, azok következményeit, és élje át a saját felelősségét. A felállítások csak utalnak valamire, de nem bizonyítják annak a dolognak a létét. Nem a történet, hanem a hozzá tartozó energia a fontos. A kliens egyszerre részes és megfigyelő, önmagát nézi. Hasonló a meditációhoz, a saját belső folyamatainak a tanúja. A felállítás képe nem jelzi, hogy mit kell tenni. Ha azonnal aktív lesz utána az állíttató, félreértelmezett valamit. Néha hónapokig tart, míg a belső változások cselekvésben fejeződnek ki. Egy állítás közel egy évig mozog, dolgozik a Térben.

Hellinger nem védte le módszerét, engedi használni és alakítani. Véleménye szerint nem kell pszichoterápiás képzettség a műveléséhez. Társas viszonyok képszerű megjelenítése történik általa, a lelki feldolgozás nem terápiás cél az állításnál. Akik ezen az úton akarnak elindulni, egészen lent kezdik, ahogy ez szokás, hiszen minden tehén borjúként indul el.- mondja Hellinger. Nem kell tehát tökéletesnek lenni, hanem el kell indulni az úton. Az úton egyre tovább vezetik majd, és azután egyre többet és veszélyesebbet lehet beengedni és annak kitenni magunkat.

Az állításban részt vevőket képviselőknek, máshol segítőknek nevezik. Fel szokott merülni a kérdés, ki alkalmas erre a szerepre. Azt gondoljuk, különleges képesség szükséges hozzá. Ugyanazt a magatartást kell követnie, amit az állíttatónak és a terapeutának. Nyitottan, a saját személyiségét, történeteit kívül hagyva álljon be a Térbe és bízza rá magát. Figyelje meg az érzéseit és azokat közölje. Gondolkodni tilos a Térben! Az nem véletlen, milyen szerepet kapnak, mert az róluk, az ő rendszerükről is szól. A segítő elnevezésnek így abban is lett létjogosultsága, miszerint önmagunkat, saját rendszerünket is gyógyítjuk a szerepek által. Segítői szerepben nem lehet károsodni.

A családállítás egy sajátos "energiamezőben" történik. Ez a mező pontosan, egyértelműen nem mérhető és nem meghatározható, ám határozottan megtapasztalható. Mondhatjuk úgy, hogy azt a közös családi lélek, tágabb értelemben sorsközösségek lelke, az élet létrejötte és fennmaradása szempontjából kialakult közösségek kohéziós ereje formálja. Ez a mező olyan, mintha hordozná és továbbítaná az információkat, olyan, mintha emlékezne. Hellinger egy időben okos mezőnek hívta. Rupert Sheldrake angol biológus morfogenetikus mezőnek nevezte el ezt a jelenséget. Ezt okozati mezőnek is mondja, mivel a forma- és viselkedésminták előképeiként szolgál. A kifejezés a morph: forma és a genezis: létrejövés szavakból ered. Sheldrake és Hellinger egyetértettek abban, hogy hasonló jelenségről beszélnek. Ma Hellinger szellemi mezőnek nevezi, olyan térnek, amelyben megnyilvánul a lélek mozgása. Sokféle elnevezését használják: mindentudó hely/mező, morfogenetikus mező, tudásmező, családi lélek, családi rendszer, rendszer, talán még az Akasha krónika és a Pálmalevelek is ide sorolhatók.
A családfelállítás ebből az energiamezőből jeleníti meg képviselők segítségével a család erőterét addig a határig, amíg azt érzékelni képes. A végső határ a végtelen, ám a családfelállításnál általában három generáció erőtere jelenik meg, hét generációig is vissza lehet menni. Amikor az egyén cselekvés előtt áll, a mező emlékezik és megismételhet egy korábbi cselekvést. Ezért fordulhat elő, hogy egy családban generációról generációra ugyanazok a sorsok ismétlődnek, mert a családi mező emlékezete ugyanazokat a mozgásokat hívja elő. Hellinger megfigyelte, hogy ha ezt a mezőt kívülről egy új szellemi behatás éri – egy új szellemi mozgást állítunk be – akkor ez az ismétlődés megáll, és az egyén képes lesz egy új életszakaszt kezdeni. A gyógyulás azzal kezdődik, ha a múltat – az ismétlődésekkel együtt – tisztelettel elfogadja, nyitottá válik a jövő felé, és vállalja a pillanat kockázatát. Amikor az egyén felismeri a valóságot, azt, ami van, és nem annak bűvöletében él, hogy a valóságnak milyennek kellene lenni, akkor ez az a pillanat, amikor az új szellemi mozgás elindítható oldó mondatokkal, melyek gyógyítanak. Olyan mondatokkal, amelyek szeretetteljesek, elfogadóak és a mélyben hatnak. Általuk felismerhetjük, hogy mindaz a rossz, ami eddig történt velünk, hozzátartozik ahhoz a jóhoz, ami ezután fog megtörténni. Egyik nincs a másik nélkül.

Szeretettel: Mercz Andi

Címkék:

HÍRLEVÉL

Iratkozz fel a hírlevelemre, ha érdekel az önismeret és szeretnél értesülni az írásaimról és a programokról. 

 Ma Kincsei | Mercz Andrea © 2021 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.