ÍRÁSAIM

 

 

A családállítás nekem…

 

Nekem a legmeghatározóbb élmény a Tér megtapasztalása. Otthon vagyok benne. Nekem ez a valóság. Az a valóság, amit egész életemben kerestem. Sose láttam, de tudtam teljes bizonyossággal, hogy létezik.

 Azért vágytam rá, mert nem tűri meg a hazugságot, a titkokat. Kendőzetlenül megmutat mindenkiről mindent. Szépet és nem szépet. Amilyenek vagyunk. Ahogy viselkedünk másokkal és magunkkal. Szeretetteljesen és nem szeretetteljesen. Ahogy nem vagyunk tekintettel sem másokra, sem magunkra. Ahogy félünk a meztelenségtől, amikor mindenki számára, még önmagunk számára is, láthatóvá válunk, és már nem tudunk titkolni, elrejteni, védekezni, elmenekülni. Szembe kell nézni. Másokkal. De legfőképpen önmagunkkal. És csak egy darabig lehet mentegetőzni. Aztán már csak szégyellni tudjuk magunkat. Mert eddig nem is láttuk, mit teszünk. Rögtön az jut az eszünkbe, én nem így akartam, nem ezt akartam. Akkor miért így történt? Ott se voltam, mikor ez történt. Azt szeretnénk, kezdjük elölről, csináljuk úgy, ahogy mindenkinek jó. De ezt már nem lehet. Már megtörtént és van következménye. Azt pedig vállalni kell.

De a Tér nem ennyire kegyetlen. Szembesít, hagyja, hogy fájjon, de nem hagy magunkra. Eddig azért kerített be, hogy ne tudjunk elmenekülni a szembenézés elöl. Most pedig körülölel védőn, belezuhanhatunk, kizokoghatjuk magunkat az ölelésében. Amikor már megnyugodtunk, nem ölel olyan szorosan, de még nem távolodik el nagyon, csak megnyílik körülöttünk és engedi, hogy kinyílt szemmel magunk lássunk rá a helyzetre így a tehertől megszabadulva.

A Térben gyógyulni lehet. Pozitív energiával feltöltve bocsát bennünket utunkra.

Ezt a Térélményt most már nem csak az állításokban tudom megélni. Ott van velem a mindennapokban is. Érzem az energiákat, meg tudom élni az érzéseimet. Nem félek attól, hogy meglátnak. Ilyen vagyok, ez vagyok ÉN. Megtanultam a Térben felelősséget vállalni a tetteimért. Megtanultam részt venni az életemben. Meglátni másokat, kíváncsi lenni rájuk, együttműködni velük. Megtanultam tudatos lenni, és így próbálom élni az életemet. Sokkal könnyebb, mint gondoltam.

A családállítás nekem az önmagammal való Egységem visszaszerzését adta. Segítőként és állíttatóként vettem részt benne sokáig. Már elég korán azt éreztem, én is szeretnék vezetni állításokat. Tovább kell adnom, amit én megtapasztaltam. Hogy minél több ember valósága ez legyen. Minél többen tudjanak gyógyulni a Térben, és tudjanak tudatossá válni a mindennapi életükben is.

A családállítás nekem folyamatos tanulás, megunhatatlan, kiismerhetetlen. A Rend állandó, megingathatatlanul biztos, megtartó, biztonságot adó közeg. Hazaérkeztem végre, ez az Otthonom. Többet nem veszítem el, a Tér megtart.

Ebbe a biztonságot nyújtó Otthonba szeretnék minél több embernek segíteni visszatérni állítás vezetőjeként.

Gyere és tapasztald meg te is, milyen a Térben gyógyulni. Szeretettel várlak!

Szeretettel: Mercz Andi    

Címkék:

HÍRLEVÉL

Iratkozz fel a hírlevelemre, ha érdekel az önismeret és szeretnél értesülni az írásaimról és a programokról. 

 Ma Kincsei | Mercz Andrea © 2021 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.