ÍRÁSAIM

 

 

Inspiráció a könyvespolcról 6/1.

 

Judit Sills: Szállj le a döglött lóról!-  A kényelem csapdája

Mindig van személyes, hozzám kapcsolódó története is annak a könyvnek, ami éppen inspirál arra, h ajánljam nektek. Most az, h pakolásztam a jegyzeteim között, és rábukkantam erre. Vagy jó 10 éve olvastam ezt a könyvet, könyvtári példány volt. Őszintén szólva már nem is emlékeztem arra, mit olvastam 10 éve ebben a könyvben, de a belőle készült jegyzetet most megtaláltam. Ha érdekel, milyen hatása volt ennek a könyvnek az életemre, olvass tovább.

A címe megfogott, arra emlékszem, h pont úgy mosolyogtam rajta, mint most: milyen kifejező, persze én vizuális típus vagyok, látom magam előtt, ahogy csücsülünk a döglött lovon, és csodálkozunk, h az nem halad alattunk. Azért átélve nem akkora poén. :D (Meg eszembe jutott az Indul a bakterházból a Sanyi ló esete is. :D) Találtam kétféle borítót is a könyvhöz a neten, én a lovast olvastam, a kalitkás legalább annyira jó szerintem. Azt gondolnánk, h finomabb. Pedig dehogy. Saját magunkat bezárni egy kalitkába és csücsülni a kényelmes fotelban, hát, elég durva önszabotázs. Ezt is tudom, mert én is ültem jó ideig a döglött lovamon, meg a kényelmes fotelban is a kalitkámban. És nem fogok neki az önmarcangolásnak, önbüntetésnek ezért most. Megtörtént. Nem voltam mindig kalitkában, hanem egyszercsak azzá vált az életem. Ahogy a ló sem mindig döglött alattunk, de egyszercsak elpusztul. Szóval kb. 10 éve kezdtem tapasztalni, h döglődik a ló alattam. Az a ló, az akkori lovam. Próbáltam én életet lehelni bele, de már nem lehetett. El kellett fogadni, h az ő élete ennyi volt. Semmi sem él örökké ugyanúgy. Leszálltam hát róla és eltemettem, ott a helye. Nem ringatok illúzióban senkit, h elhitessem, h ennyire egyszerű volt, mint ahogy most leírtam. Leszállni se volt könnyű akkor. A hatása viszont az, h most már nem várom meg, míg megdöglik alattam a ló.

Miért nem volt könnyű leszállni? Mert kötött a családi minta. Akkor tartozom közéjük, ha ugyanúgy élek, ugyanúgy csinálom, ahogy ők. Hiszen ők az én családom. Ez nagyon tipikus viselkedés. Eljutni addig, h megengedjük magunknak, mi, és nem más, sem egy másik ember, sem a Sors/Isten –ki minek hívja. Nem is csak azért, mert akkor különbözöm és ki is dobhatnak, hiszen más vagyok. Talán ettől már felnőtt korunkban nem félünk. Sokkal inkább azért mert az én változásommal őket olyan helyzetbe hozom, h foglalkozniuk kell vele, az ő életük is változhat általa, és ők azt lehet, h nem szeretnék. Szóval a rendsezt én mozdítom be. Gondot okozok a tagoknak. És azt nem szeretném, meg akarom őket kímélni. Aztán mégis megtettem. Egy életem, egy halálom, lesz, ami lesz. Leszálltam a lóról és egy darabig gyalog mentem. Elég kényelmetlen volt a korábbihoz képest, h nekem kellett beletennem több erőfeszítést, h én fáradtam el, nem a ló.

Aztán lett egy autóm. Igen, ez konkrétan így volt. És minőségi változást hozott az életemben az, h én vezettem a saját autómat. Kicsit se szimbolikus, nem igaz? Egy pillanat alatt megváltoztatta az életem. Ez viszont tényleg ennyire egyszerű volt. Mintha sose éltem volna máshogy. Mintha sose ültem volna évekig döglött lovon, mintha sose jártam volna gyalog, annyira természetes volt a saját magam által vezetett autóval közlekedni. Úgy tudtam megfogalmazni, h mozgásba lendült az életem. Jogosítványom sok éve volt már, pénzem is lett volna autót venni, mégsem akkor tettem meg, hanem ekkor. Mert erre is meg kell érni. Akkor tudok beleállni, amikor azon a rezgésen vagyok, ahol a vágyam. (Most már azt is meg tudom tenni, h ne a távoli jövőbe helyezzem ki a vágyam, h én ezt szeretném, és majd egyszer talán elérem. Hanem akkor tegyem meg azt érte, ami az én dolgom, amikor a vágy megszületik bennem. H akkor tudják felérni arra a rezgésre, amin a vágyam manifesztálódni tud. )

És mindezt megint csak azért írtam le, h mutassak egy példát. Igen, meg lehet csinálni. A nagyon szar, kilátástalan helyzetből is fel lehet állni. És nem kell elveszíteni azt a hitet, h ami volt a szar előtt, az az idill, az nem is valóság, h illúzióban ringattam mindig is magam, h álomvilágban éltem, és az nem is a valóság volt. Mert az volt, csak elromlott. Mert lejárt. Ott, akkor, azokkal az emberekkel, dolgokkal. És lehet menni tovább. Ha egy darabig egyedül is. Aztán csak odaérünk, ahova tartunk. És közben megjönnek a társak is. De ehhez úton kell lenni. Haladni kell.

Boldog voltam én a döglött lovon ülés előtt is. És boldog lettem utána is, ehhez meg kellett a köztes állapot. Kellett a szétesés ahhoz, h össze tudjam rakni magam újra, és nem ugyanolyanra, ahogy a legóból is többféle variációt létre lehet hozni. Önmagam eggyel jobb verzióját raktam össze. Azt a verziót, amire akkor már fel voltam készülve. A szétesés alatt nem voltam boldog. Akkor. Most már ezt nem így értelmezném. Fölösleges volt nem boldognak lenni, hiszen hozzátartozott az az időszak is a folyamathoz, pont olyan fontos része volt, mint a boldognak tartott időszakok. És címkézni ugye mi címkézünk: ez jó, ez rossz, most boldog vagyok, most meg boldogtalan. Biztos fogok még szétesni. Mert hosszú életet tervezek, és ahhoz meg kell még párszor újulni. Most már azt a tapasztalatot is beépítettem, h nem kell feltétlenül rém szarul lenni akkor, amikor épp szétesek. Ha tudom, h épp szétesek. J És miért ne venném észre már. És szétesni sem csak úgy lehet, h rohadtul megszenvedjük. Azt is el kell mondani, h ebben a folyamatban nem voltam egyedül teljesen. (Mert sose vagyunk teljesen egyedül. ;) ) Egyrészt magam is kerestem a segítséget, másrészt –még ha nem is mindig éreztem így, pedig így volt J- Isten/SZELLEM/Forrás, kinek mi, a tenyerén hordozott, megtartott, gondomat viselte és mindig odarendelte a támogatást vmilyen formában. Mindenkivel ezt teszi. Hiszen mi az ő része vagyunk vmennyien, nem is tehet máshogy, önmagát támogatja.

És h miért meséltem el ezt a személyes példát? H tudd, veled is megtörténhet. Itt megint csak a küldetésemet idézem, mert valóban ez éltet, ezért nyitom ki minden reggel a szemem lelkesen és életigenlőn, h segítsek az embereknek megtalálni és megélni a legteljesebb önmagukat a tudatosság útjára lépve. Szeretnél önmagad egyre jobb és jobb verziójává válni? Ajánlom figyelmedbe ehhez a MA kincsei életminőség javító műhely tevékenységeit.    

És akkor a könyvről. Nem tudom, h volt-e rám akkora hatással, h ez indított volna el a változás útján. Nem is fontos ez, biztos volt rám hatással. Azt tudom, h népszerű könyv volt akkoriban. És ez se baj, ha értően olvassuk a felkapott könyveket, és nem csak divatból, h mi is kipipáltuk. Most arra voltam kíváncsi, ahogy átolvastam a jegyzetet, h mi fogott meg 10 éve belőle, miket jegyzeteltem ki. Sok mindent hasznosnak tartok most is a könyvből. Viszont sok minden újdonság is volt. Most már tudom ezeket, de nem konkrétan ebből a könyvből. :D Viszont biztos tett hozzá ez is. Szóval hasznos volt elolvasni akkor, ez biztos. Még ha rá is csodálkoztam most némely mondatra, h jé, ez már akkor benne volt ebben a könyvben, és tuti, h akkor fel se tűnt. Pedig elolvastam, ki is jegyzeteltem, de biztos, h nem így csináltam az életemben. Persze, a megfelelő rezgésszint, meg az elmélet és a gyakorlat kapcsolata. De olyan is volt, amire úgy csodálkoztam rá, h nem is vettem észre, h én ezt így csinálom, mert nem tudtam, h én ezt tudom, h ezt vhonnét megtanultam, lehet, h ebből a könyvből. :D Biztos ti is voltatok már így . <3

A könyv tartalmáról folyt.köv. holnap.

Szeretettel: Mercz Andi

HÍRLEVÉL

Iratkozz fel a hírlevelemre, ha érdekel az önismeret és szeretnél értesülni az írásaimról és a programokról. 

 Ma Kincsei | Mercz Andrea © 2021 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.