ÍRÁSAIM

 

 

Együtt gyógyulni

 

Írtam arról a Drága Szerelmem című könyv kapcsán, hogy a nő felszáll a férfi által vezetett vonatra, és átadja a férfinak az irányítást. Ez kiverte néhány nőismerőmnél a biztosítékot keményen. Persze, férfi írta a könyvet, mi mást mondott volna, haza beszélt. Hú, milyen jó is lenne, ha olyan férfiak lennének, akikre rá lehet bízni az irányítást, hú, de hát ugyan már, hol vannak ezek a férfiak. Hát nem teremnek a bokorban, az biztos. Pont ugyanúgy tanulniuk kell ezt, mint ahogy a nőknek is azt, hogy át tudják, merjék adni az irányítást. Hadd javítsam ki ezt a szót vezetésre. És nem is az életük minden területén kell átadni a társunknak, csak a párkapcsolatban. Azért az megvan, ugye, hogy a demokráciában is kell vezetőnek lenni. Nem hierarchia, hanem egyenrangúság, de a dolga mindenkinek megvan, és azt tennie is kell, nem lehet szabadjára engedni ezt, hogy ó, hát majd úgyis valaki megteszi, amikor szükséges. Ki? Miért éppen ő? Ha ennyire egymásra lennénk hangolódva és állandóan, tartósan, ebből sose billennénk ki, akkor igen. Van ilyen élményünk, de nem a földi létből.

Szóval hogy is van ez a férfi és nő között? A férfinak valóban szüksége van arra, hogy ő mondja meg, milyen keretek között, milyen szabályokkal működik az a rendszer, ahol ő a „főnök”. Azért örüljünk már annak, ha bele tud állni ebbe a szerepbe. De ne elégedjünk meg ennyivel. Ne úgy álljon bele, hogy ő diktál, mert annak az az oka, hogy nem bízik senkiben, az a tapasztalata, ha nem ő irányít teljesen, akkor nem uralja a helyzetet, és uralnia kell. Ahhoz, hogy ezt megtanulja, a nőnek van, hogy el kell fogadnia az irányítást. Kezdetben. Az is lehet, hogy a férfinak ez az első tapasztalata, mert eddig sohase engedték meg neki, hogy irányítson, mindig alá volt rendelve. Hadd tapasztalja meg akkor a férfi, hogy mit eredményez az egyszemélyű irányítása. Ugye akkor a felelősségvállalás is teljesen az övé. Akkor mindennel ő birkózik meg egyedül. Ezt akarja? Nem valószínű. De ha eddig őt irányították, akkor felelőssége se nagyon volt. Hogyan tudja odaengedni ő a nőt? És hogyan tud a nő odalépni úgy, hogy nem a férfi helyére akar lépni. Hogyan lesz ebből összhang, két egyenrangú fél kapcsolata. Szóval a nő nem tolja azonnal, hogy de én is szeretnék odaállni egyenrangú társnak, hanem hagyja, hogy a férfi irányítson. Ő alárendeli magát neki. Nem örökre. Csak addig, amíg a férfi belátja, hogy ő sem ezt akarja. Ha belátja. Ezt se lehet erőltetni. Nekünk nőknek látni kell azt, hogy a férfi képes-e változtatni vagy sem. És fel kell tudnunk vállalni, hogy nem maradunk, ha nem egy úton haladunk. Persze, mondjuk, hogy ez evidens. Igen, csak mégsincs ez így az összes nő esetében. Mert az irányítást se adjuk át egy ideig sem, hanem már kezdettől harcolunk egymással a pozícióért. Vagy éppenséggel annyira alávetjük magunkat a férfinak, hogy mi már nem is létezünk. Vagy hosszú ideig csak várunk a férfira, alakuljon már, miközben ő nem mozdul. Mi nők képesek vagyunk átvenni a férfi terhét, képesek vagyunk megmentőt játszani, sőt képesek vagyunk sárkányt is, amikor kegyetlenül büntetjük a férfit, amiért nem változik, de el nem hagyjuk. Benne tartjuk egymást ilyen energiában. Ezek mind játszmák. Ameddig ez kell nekünk, addig persze rendben is van.

Attól, hogy a férfi egyszemélyben vállalta a vezetést és ő szabta meg a szabályokat, és a nő el is fogadta feltétel nélkül, még adhat visszajelzést a férfinak. Sőt, a férfi igényli is. Nem biztos, hogy mondja ezt. De a férfi így működik. Ha van egy helyzet, amire kell megoldás, ő elvonul, kiötli, hogy az ő tudásával, lehetőségeivel hogyan tudja ezt megoldani. És közli a nővel. Az se biztos, hogy ezzel a körítéssel. Hanem magabiztosan, azt sugallva, hogy ez a tuti. És ugyan nem mondja, de úgy gondolja, hogy a nő majd megmondja, hogy neki így jó-e, és ha nem, azt is elmondja, hogy mi nem az, és főleg azt, hogy ő mit szeretne. De így van. Ha meg a nő nem mondja, azt a férfi úgy veszi, hogy neki pont jó így. És a férfiak elég gyakran meg is kérdezik a nőtől amúgy: Te mit szeretnél. Na, akkor ott a lehetőség megmondani. A semmit, nem tudom, legyen úgy, ahogy te akarod, nem biztos, hogy jó válasz lesz. Szóval kell a férfinak visszajelzést adni menet közben is. Mert a gyakorlatban kiderül, hogy nem jó az úgy, és nemcsak a nőnek, hanem kettőjüknek. Szólni kell, a férfi nem fogja kitalálni. Idővel lehet, hogy majd igen. De az elején nem valószínű. Akkor még a férfi az agy, a nő a szív.

Oké, de hogyan adjon a nő visszajelzést. Hát ne ugassa le a férfi fejét, az biztos. Bocs. Meg ne is alázza meg azzal, hogy fellajstromozza neki, szerinte mit csinált rosszul. Nem kell az anya szerepét felvenni, ráadásul az elszámoltató anyáét, a nem szeretetből működőét. A felnőtt érzékeny okos nőét lenne jó. Csak mondd el neki, hogy az általa szabott kereteket te mivel egészítenéd ki, és neked az miért jó. És kérdezd meg, hogy meg tudná-e ezt tenni. És ha nem vágja rá azonnal, hogy minden további nélkül, akkor ne haragudj meg. Fogadd el, ha látod benne a hajlandóságot rá. És igazából az is az igazság, mert ha sose így csinálta, akkor csapna be, magát is, ha azonnal rávágná, hogyne, ezután így lesz.

A férfiak el szoktak bújni a barlangjukba. Amikor gondolkodnak valamin, keresik rá a megoldást. És olyankor is, amikor megsebesültek. Néha nem is a vadállat sebezte meg őket, hanem saját maguk. Ilyenkor békén kell őket hagyni. Majd ők tudják, hogy mikor készek arra, hogy kijöjjenek, újra velünk legyenek. És akkor nem szabad a nőnek számon kérni, sértettet játszani. Szeretettel kell fogadni és örülni neki, hogy visszatért. Szenvedett ő rendesen a barlangban. A nő miért is szenvedett kívül? Volt rá oka? Lássuk be, hogy nem. Ha megérti a férfit, nincs más dolga, csak fenntartani magában a szeretetet. Na, ilyenkor azért nem könnyű szeretni valakit. Miért is? Amíg van rá válaszod, addig ezzel van dolgod. És ez nem baj, csak jó, ha tudod.

És miért nem lehet azt megérteni, hogy a férfinak szüksége van elvonulásra. A nőnek is, vagy nem? Akkor ugye hagyjon kicsit békén a férfi. Miért is vonul el a párjától a nő vagy a férfi? Mert bántották, pont férfiak vagy nők, és nem a párja, csak behozta az emlékét a korábbi bántásnak. És addig amíg ez nincs megdolgozva bennünk, addig nem fogunk megnyílni pont annak, aki bántott bennünket vagy csak felidézte egy korábbi bántás emlékét. Vagy lehet, hogy azt vesszük észre, hogy mi bántottuk a másikat, és éppen azért vonulunk el, hogy ne bántsuk újra. Majd előjövünk, ha már túlvagyunk ezen, amikor már úgy érezzük, nem fogjuk bántani őt.

Gyógyulni nagyon jól lehet egymással, egymástól, kapcsolatban. És akkor egy idő után már nem akarunk elvonulni, már a másikkal akarjuk megosztani, amin a barlangban egyedül puffognánk. Azt is, ha bántottuk, akkor is oda tudunk állni elé. El se megyünk, ott maradunk. Aztán idővel meg már nem is bántjuk. Őt se, magunkat se. Mert oda tudunk arra figyelni, hogy mit teszünk a másikkal, magunkkal. Ez egy folyamat. Minden egyes pontján végig kell menni, nem lehet átugrani egyet sem. És meg kell adni az időt is rá.

Van olyan is, amikor a férfi bent felejti magát a barlangban. Oda ugye a nőnek tilos bemenni. Csak magának köszönheti, ha mégis megszegi ezt a tilalmat, és megperzselődik a kiokádott tűztől. De azt a nőnek éreznie kéne, ha olyan is van, amikor a férfi már nem okádja a tüzet, már lecsillapodott, megszelidült, csak be kell kopogni hozzá. Szívem, most már kijössz? Mert a férfi nem érzi, hogy a nő valóban várja-e, vagy cseppet sem érdekli, hogy a férfi jól bent felejtette magát a barlangjában. Csak nem esik le az aranygyűrű az ujjunkról, ha bekopogunk ilyenkor hozzá, és mosolyogva csinosan, sugárzó nőként terített asztallal invitáljuk odakintre. Ha megtapasztalja a szeretetteli meleg otthon energiáját, nem a barlangba fog elvonulni a sebesüléseivel, hanem ide jön mindig. Ahol érzi a szeretetet, ahol lehet olyan, amilyen. Ugye az a férfi, akivel együtt élsz, lehet olyan, amilyen? Mert ha nem, ne legyél vele. Ha nem tudod elfogadni minden pillanatban olyannak, amilyen, hagyd ott. Ugye érted, hogy miért.

Az a sugárzó mosolygó nő valódi legyen bennünk, különben nem lesz a férfi sem nyitott velünk. És azt is elmondhatjuk neki, hogy nem volt az annyira jó nekünk, hogy ennyire messze volt tőlünk, bezárkózva a barlangba. Fogja érteni.

Szeretettel: Mercz Andi

Címkék:

HÍRLEVÉL

Iratkozz fel a hírlevelemre, ha érdekel az önismeret és szeretnél értesülni az írásaimról és a programokról. 

 Ma Kincsei | Mercz Andrea © 2021 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.