ÍRÁSAIM

 

 

2020.09.20. Nyílik az ajtó

 

Sokan álltunk egy nagy aulában egy magas boltíves ajtó előtt. Nagyon sokan voltunk. Mégis nyugodtak voltunk, fegyelmezettek, nem tört ki rajtunk pánik, félelmet sem éreztünk. Elkezdtünk kettes sorokba rendeződni, hogy majd az ajtó kinyílásakor megkönnyítsük a gördülékeny, folyamatos belépést. Ezért érkeztünk ide. Tudtuk, hogy az ajtó nemsokára ki fog nyílni.

 

Ünnepi hangulat uralkodott a teremben. Egyszercsak megláttunk három magas rangú díszes katonai öltözékben érkező férfit és nőt. Mellettünk álltak meg, mosolyogtak, kedvesek voltak. Tudtuk, hogy ők fognak bemenni először az ajtón. Helyet is hagytunk nekik. Nem féltünk tőlük sem. Nem volt miért. Tiszteletet éreztünk irántuk. Biztonságot sugároztak. A Fény Tanács tagjai ők. Ők mennek be először, és mi majd követjük őket. Csend volt a teremben, de ez nem feszült csend volt. Senki nem beszélt, se egymáshoz nem szóltunk, se a magas rangú emberekhez, és ők se szóltak hozzánk. Nem volt szükség szavakra, mindent értettünk szavak kimondása nélkül is. Vártunk a belépésre. Még nem nyílt az ajtó, a három tábornok is mellettünk állt még. Az egyik társunk egyszercsak megunta ezt a várakozást, elindult valamerre, mintha maga sem tudta volna, hova tart. De rájöttünk, nagyon is tudja. Lökdösött bennünket, átfurakodott köztünk, közben elvett néhányunktól értékeket. Nem is titokban, nyíltan tette ezt. Egy idő után próbált volna visszaállni a helyére, de néhány önkéntes nem engedte. Erre ő menekülni kezdett. Megjelent a teremben egy kis csapat, ők is segítettek az elfogásában, majd kivezették a teremből, abba az irányba, ahonnét ide érkeztünk. Tudtuk, hogy elviszik magukkal. Ő most nem léphet be azon az ajtón, ami előtt mi várakozunk a belépésre. Láthatóan ez volt a feladatuk, a tisztogatás. Békésen. Nem bántották, a Fény Erői nem alkalmaznak testi fenyítést. A Fény Tanácsának tagjai követték a szemükkel az eseményeket. Ahogy ezt az embert elvitték, ők elindultak előre az ajtóhoz. Addigra mindenkiben lejátszódott a megértés. Senki nem sajnálta az eltávolított embert. Tudtuk, hogy nem éri baj, nem kell nekünk helyette cselekedni, de még érte sem, megmenteni pláne nem kell, nem is tudnánk. Most már mindenkinek saját felelőssége, hogy mit tesz. A következményével is tisztában lehet már lenni. Ismert információk ezek mindenki számára. Csak figyelni kell. Tudtuk, hogy neki nem lesz esélye belépni az ajtón később sem. Őt el kellett innét távolítani. Így van rend. Ez a jelenet mindenkit helyre tett. Azok, akik nem álltak még bele teljesen, mert kétségeik voltak vagy egyszerűen csak nemtörődömségből, kishitűségből, a helyzet nagyszerűségének meglátása nélkül sodródtak, most belátták, hálásnak kell lennünk ezért a lehetőségért, és rajtunk múlik, részt veszünk-e benne teljes lényünkkel. Minden rendelkezésünkre áll az új élet létrehozásához. Mindent megkapunk hozzá. Cselekedni viszont nekünk kell. És aki ezt nem látja meg, és nem tesz így, azt a többiek már nem fogják magukkal cipelni tovább. Az élősködők ideje lejárt végérvényesen. Aki haladni akar előre, azt támogatják akkor is, ha nehéznek ítéli meg az utat, és az előre haladásban néha-néha visszacsúszik még vagy megtorpan. Senkit nem hagyunk el, aki akar.

Szeretettel: Mercz Andi

Címkék:

HÍRLEVÉL

Iratkozz fel a hírlevelemre, ha érdekel az önismeret és szeretnél értesülni az írásaimról és a programokról. 

 Ma Kincsei | Mercz Andrea © 2021 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.