Miben nem más az online térben előadóként és hallgatóként részt venni, mint egy előadóteremben személyesen fizikailag is érezve egymás jelenlétét? Akkor sikeres egy előadás, legyen az online vagy offline, ha mindenki a saját helyén áll, és nem a sérülései aktivizálódnak és irányítják őt.
Nagy lehetőséget tartunk a kezünkben. Távolságot győzünk le, időt és pénzt takarítunk meg, a saját otthonunk kényelméből tarthatunk előadást és vehetünk részt hallgatóként. Megértünk már erre? Tudjuk jól használni ezt a lehetőséget? Nem újkeletű ez, de a jelen helyzet valamelyest kényszerből megszaporította a számát. Mi lenne, ha más nézőpontot alkalmaznánk itt is, és pozitív energiából teremtenénk? Nem kényszer, nem azért mert nincs más választás. Ez egy nagy lehetőség.
Az előadó itt is férfienergiával működik: aktív, kiáradó, információt ad, megoldási javaslatokat tesz. A hallgató női energiával működik: passzív, befogad, elfogad. Tudunk hallgatni és nem azonnal reagálni? A női energia eszköze a kérdés, erre gyakran ad lehetőséget az előadáson az előadó. Tudunk kérdezni? Azt elmondani, amire kíváncsiak vagyunk? És tudunk visszajelzést adni úgy, hogy nem az előadót minősítjük, sőt becsméreljük, és burkoltan a magunk nagyszerűségét sugalljuk az ő kisszerűségét hangsúlyozva. Lehet, hogy helytálló a meglátásunk, az előadó valóban nem áll a helyzet magaslatán. És ezt el is mondhatjuk, visszajelzés, neki is hasznos lehet. Érdemes azért ezzel megvárni az előadás végét, úgy hiteles a meglátásunk. Lehet, hogy ez kizárólag a mi véleményünk, számunkra nem volt megfelelő az előadás. Ezt jó lenne tudni szétválogatni. Mást vártunk. Előadást hallgatni érdemes elvárás nélkül. Hagyni, hogy történjen. Ha elvárásunk van, az leköti az energiánkat, arra figyelünk, hogy az teljesüljön, így nem tudunk az előadás áramlatával haladni. Olyan, mintha nem azon az előadáson vennénk részt, ami éppen zajlik. Garantáltan csalódás, sértettség, elégedetlenség lesz a vége számunkra.
Nem is gondolnánk, hogy ilyenkor is a bennünk működő minták dolgoznak. Nagyon jó lehetőség ez is arra, hogy megfigyeljük magunkat, felismerjük a mintáinkat, a téves hitrendszerünket, és ha van bennünk szándék erre, meg is tudjuk változtatni. Sokszor tudattalanul a szüleinket látjuk az előadóban, ahogy a tanárainkban is. Amit nem lázadtunk meg kamaszként a szüleinkkel, az kapcsol be bennünk felnőttként egy előadáson. Jól megmondjuk az előadónak, amit nem tudtunk, mertünk az apánknak vagy az anyánknak. Ráadásul bátorságot merítünk az arctalanságból. Mintha nem is a másik személynek mondanánk, hanem csak egy monológot mondunk el. Legtöbbször a haragunkat fejezzük ki. És még meg is lepődünk, ha a másik reagál rá. Ezt már talán nem is akarnánk. Azt gondoljuk tévesen, a szüleinknek gyerekként nem adhatunk visszajelzést arról, mi jó nekünk és mi nem. Ez onnét ered, hogy a szülő úgy gondolja: a gyerek ne adjon visszajelzést. Mert ő nem kompetens ennek megítélésében. A szülő nem azt látja, hogy a gyerek magáról beszél, arról, hogy neki mi a jó és mi nem az. Azt gondolja, a visszajelzés az ő hibáinak a felsorolása, és a Kicsi ezt nem teheti meg a Naggyal. Az előadóra is vonatkozik ez: hogyan legyen ő a Nagy az előadáson, és hogyan vezesse be és kalauzolja a témában Kicsit, a hallgatót. Ráláthatunk arra is, hogyan viszonyulunk a konfliktushoz. Ezt a mintát is a családból hozzuk. Sokszor nem is látjuk az előadót, azonosítjuk egy olyan személlyel az életünkből, akitől traumát szenvedtünk el: nem figyelt ránk, mindig ő akarta megmondani a tutit, nem fejezhettük ki az érzéseinket, véleményünket. Esélyt sem adunk magunknak, hogy kiderüljön, ez az előadó nem olyan. Jól látszik: ez is egy elvárás. Velem mindenki ilyen. És azon vagyok, hogy ez be is igazolódjon. Esélye sincs az előadónak az én szememben másnak lenni. És persze az előadónak is benyomhatja a gombját egy előadás. Jó, ha az előadó rendelkezik olyan fokú tudatossággal, hogy ez nem befolyásolja az előadást.
Előadást nem ezért tartunk és nem ezért ülünk le meghallgatni. De tapasztaljuk, hogy ilyeneket is felhozhat. Mi lenne, ha ezt is tudatosan néznénk, és akár még hálásak is lennénk azért, hogy ennyi mindent meg tud mutatni és így lehetőséget kapunk a változtatásra. Együtt. Mindenki a maga részét. Magunkért és a közösért.
