makincsei logo web 03életminőség javító és kézműves műhely

Szokásommá válik a tudatosság

21 napos kihívás
Szokásommá válik a tudatosság borító
Leírás
Szeretettel ajánlom ezt a 21 napos kihívást, melyet többek kérését meghallgatva állítottam össze.
Azt kérték, segítsek abban, hogyan lehet felvenni és megtartani a kapcsolatot a lelkünkkel.
 
Te hogy vagy a kihívásokkal?
Én nemrégen még ugrottam a szó hallatán, de nem hagytam annyiban. Kíváncsi voltam rá, milyen gombot nyomott be rajtam.
Mit gondolsz, milyet? Kihívás=megfelelés.
Hát ez nem túl barátságos, ugye?
Szóval kapok egy feladatot, és elvárás, hogy azt csak jól csinálhatom meg, végig kell csinálnom, eredményt kell elérnem, és az is meg van határozva, hogy milyet. Vagyis itt semmi nem rólam szól, hanem bele vagyok szorítva egy keretbe, és olyannak kell lennem. Amilyen vagyok, az nem jó. Magamat nem tehetem bele.
Nem folytatom, bizonyára ismerős neked, ha te is kifutsz a világból a kihívás szó hallatán. Vagy éppen megijedsz tőle. Vagyis semmiképpen nem vonz, hanem éppen taszít.
 
Amikor benyomódik egy gombom, tudom, itt az ideje azt a téves hitrendszert megváltoztatni, ami kiváltotta. Tehát jelen esetben itt az ideje a kihívás szót másként értelmezni.
Az értelmező szótár szerint: vkinek versenyre, küzdelemre, vetélkedésre, párbajra hívása, felszólítása. És helyben is vagyunk, ezért nyomta be a gombot: győztes-vesztes játszma. A kihívásban vagy győzök vagy veszítek. Ha győzök, fölényben vagyok: nem fogtál ki rajtam, dülled a mellem, az egóm a dobogó legmagasabb fokán áll. The winer is...
Ha veszítek, megsemmisülök. Sikertelenség, kudarc, semmire se vagyok jó. Á, igen: oké vagyok, nem vagyok oké, mások okék, nem okék.
 
Hát akkor hajrá, változtassuk meg ezeket a téves gondolatokat. Egyáltalán nem baj, hogy népszerű lett kihívást hirdetni és kihívásban részt venni.
Mire jó ez nekünk?
-felül tudunk vele írni téves hitrendszereket
- célirányosan, egy szakember kísérésével, felügyelet mellett tudunk megtanulni valamit, ami a javunkra válhat
- a folyamat alatt megismerhetjük magunk eddig számunkra is ismeretlen részét.
 
Írjuk hát újra a kihívás jelentését. Kihívás: tapasztalás, új és hasznos tudáshoz jutás, önmagam megismerésének eszköze. Magam állítom a kihívást magam elé, én döntök arról, hogy részt veszek-e benne vagy sem.
 
Így már neked is tetszik, ugye? Ha igen, ajánlom a Szokásommá válik a tudatosság című kihívást.
 
Mit tartalmaz?
Minden napra hozok egy pozitív minőséget, aminek megjelenését megfigyelheted az adott napodon. A fogalmat szándékosan nem definiálom, az a lényeg, hogy neked mit jelent.
Írok még mindegyik naphoz egy inspiráló pozitív üzenetet a SZELLEMtől vagy egy inspiráló írásomat segítségnek.
 
Hogyan vegyél benne részt?
Azt javaslom, nevezz ki egy időpontot reggel, amikor megnézed, mi az aznapi fogalom és üzenet. 6 órakor fenn lesz az aznapi adag.
Aztán csak hagyd, hogy történjen a napod és közben figyelj, este pedig tarts összegzést.
Ha több időt szeretnél szánni rá és jobban el akarsz benne mélyedni, akkor vegyél egy füzetet és jegyzetelj (vagy jegyzetelj a telefonodon).
A 21 nap után pedig olvasd vissza a jegyzeteidet. Biztos hasznos lesz.
 
Egy kis ízelítő: az 1. napi témát a képen látod.
 
 
Szeretetettel: Mercz Andrea önismereti mentor
a MA kincsei műhely vezetője

HÍRLEVÉL

Iratkozz fel a hírlevelemre, ha érdekel az önismeret és szeretnél értesülni az írásaimról és a programokról. 

 Ma Kincsei | Mercz Andrea © 2021 Minden jog fenntartva!

Please publish modules in offcanvas position.